mint

 

 

vicces kis sárga
csipeszek ülnek dróton
ágon virágok

bomló szirmait
álmosan szellőzteti
az aranyeső

idén is lesz tavasz

teendő

elme múltszövetén
foszló rész foltozás
maradék időért

lassan bújik elő
a már bevégezett

meddig kell hely idő
ha készül valami

alkotás

valós vagy képzelt
elmeszűrőn át képzett
lélek lenyomat

valósnak képzelt

elmeszűrőn át képzett

léleklenyomat

dúdoló

rongy földemen rongy patak
rongy égemen rongy a nap
rongyos ének, rongyos álom
elringatlak rongyos ágyon

szövődal

szövök szavakat
rongyból falakat
házat ágyat takarót
hogy
ne fázz

koratavasz

szelíden színes
szövedéke a légnek
moccanatlan ág

a nap fényében
ébredő rügy és virág
szélvetélő áll

pillangó rebben
sárga színe villanó
holnap tán fagyott

lét

lég lélegzés lét
ölelő levegő van
ősajándék

víz szomjat oltó
magzatvíz-létezése
bölcsője testnek

csillagok pora
föld létezésnek sejtje
minden és semmi

hideg szél

szél kerget sirályt
szelet sirály kergeti
borult ég alatt

borostyánba tép
s, zörög a bádogtető
fa kardok tánca

ha déli szél fúj

mint madár rebben
levél, ereszcsatornán
ritmust ver a szél

nincs zúzmara sem
égen kergetőző fény-
árny és vadludak

évfordulás

dércsipke fátyol
köd derengő arany lég
lassú ébredés

fák ága karmol
rajzol mintát homályba
bágyadt láng színez

magleső madár
röppenve ágról ágra
várja az új fényt

téli nap-éj egyenlőség

az ég és a föld
köztük kapocsként a fák
fényben öröklét

enyhe november

fakó esőben
lila vadszőlő bogyót
rigó szemezget

fekete s barna
lombok rőtjén rebbenő
didergő madár

macska vagy madár
fekete árnyat rejtő
a kert zegzuga

surrog és zörög
talp alatt levél és ág
hajba kap a szél

ablaktükör

tükörben nézett
befelé nyíló világú
rövidülő nap

jól mit elme lát
objektív nem rögzíti
szavak sem néha

kint zizegő tér
bent óra metronómja
méri életem

fényben bújó kert
sárguló levél között
rebbenő madár

1994. október 5.

hétfő délután, mikor jöttem haza a szanatóriumból, egy hullócsillag repült át arrafelé az égen
arra gondoltam, hogy most már minden jobb lesz
 
kedden Édesapa már csak csendben pihent, az éjjeli szekrényén az újszövetség
néha megcirógatta a kezem
megöleltem és azt mondtam, hogy szeretlek, menj, ha úgy érzed az a jobb

szerdán nem gondoltam, hogy bemegyek hozzá, hisz' Judit úgy is megy, nekem meg villanyszerelőt kellett hívni, mert kigyulladt két helyen is a falban a kábel
délután 3 után jött a telefon, hogy Édesapa elment

nem mentem be a terembe - Ő már nincs ott
csak álltam a folyosón, a homlokomat az ablaküveghez nyomva
a lassan kúszó sötétedő kavicssétányt bámulva

hirtelen suhanással a házsongrádi temetőben voltam a nagyszüleim sírjánál
Édesapa megérkezett

nyárvég ...

napfényben reggel
smaragd ragyogáscsepp
rezeg levélen

harmatos fűtől
vizes macska napozik
cirógató lég

őszelő

napraforgó már
nem néz bele a napba
terhét letenné

régi ablak

résként a múltba
ablak az összekötés

kint-bent világba

kék telihold

tálban fürdő kék
hold fodrozódó vízrajz
macska lefetyel

Van

kócos halmaza
az észleléseinknek
valóságot ad

de a valóság
nélkülünk is mindennel
a kölcsönhatás

aztán

képek, szobrok, gondolatok
mozdulatok, társak ...
belső tereit egyenként járva
ajtót, ablakot becsukva
a villanyt lekapcsolva
végleg
elment

itt hagyva mindent és mindenkit