ablaktükör

tükörben nézett
befelé nyíló világú
rövidülő nap

jól mit elme lát
objektív nem rögzíti
szavak sem néha

kint zizegő tér
bent óra metronómja
méri életem

fényben bújó kert
sárguló levél között
rebbenő madár

1994. október 5.

hétfő délután, mikor jöttem haza a szanatóriumból, egy hullócsillag repült át arrafelé az égen
arra gondoltam, hogy most már minden jobb lesz
 
kedden Édesapa már csak csendben pihent, az éjjeli szekrényén az újszövetség
néha megcirógatta a kezem
megöleltem és azt mondtam, hogy szeretlek, menj, ha úgy érzed az a jobb

szerdán nem gondoltam, hogy bemegyek hozzá, hisz' Judit úgy is megy, nekem meg villanyszerelőt kellett hívni, mert kigyulladt két helyen is a falban a kábel
délután 3 után jött a telefon, hogy Édesapa elment

nem mentem be a terembe - Ő már nincs ott
csak álltam a folyosón, a homlokomat az ablaküveghez nyomva
a lassan kúszó sötétedő kavicssétányt bámulva

hirtelen suhanással a házsongrádi temetőben voltam a nagyszüleim sírjánál
Édesapa megérkezett