lepkeként levél
libben a langyos szélben
felhős bújó nap
csörrenő szarka
láb alatt reccsenő ág
kosárban dió
indákon rezzen
eső cseppen levélen
bokorban madár
smaragd és bíbor
árnyak vibrálnak benne
lassuló világ
odúba bújó
raktártöltő időszak
jól jön a dunyha
tűz pattogása
gyertya táncoló fénye
purrogó macska
furcsa volt a nyár
álmos forró időtlen
elveszett álmok
esőben a fű
megéled bogyó beér
elment a madár
halasztott tettek
mint pillangó tovaszáll
ősz utána tél
függönyök fények árnyak
illúziórétegek
éber álom az élet
***
függönyön fény árny
illúziórétegek
éber álomlét
elmúlt álmokkal
polcon poros szoknyában
szeme réveteg
néz időtlenül
lassan málló tanúja
az évszakoknak
hogy csillan a fény
bóbitán levélen azt
érezni lehet
a képrögzítés
csak egy parány szelete
a végtelennek
bodza virága
nyílik smaragdzöld között
pitypanggombos rét
növények lények
színesek zöldek kékek
fényárnya légnek
lélek lebben át
halmokon nyíló virág
múlás körtánca
vicces kis sárga
csipeszek ülnek dróton
ágon virágok
bomló szirmait
álmosan szellőzteti
az aranyeső
idén is lesz tavasz
elme múltszövetén
foszló rész foltozás
maradék időért
lassan bújik elő
a már bevégezett
meddig kell hely idő
ha készül valami
valós vagy képzelt
elmeszűrőn át képzett
lélek lenyomat
rongy földemen rongy patak
rongy égemen rongy a nap
rongyos ének, rongyos álom
elringatlak rongyos ágyon
szelíden színes
szövedéke a légnek
moccanatlan ág
a nap fényében
ébredő rügy és virág
szélvetélő áll
pillangó rebben
sárga színe villanó
holnap tán fagyott
lég lélegzés lét
ölelő levegő van
ősajándék
víz szomjat oltó
magzatvíz-létezése
bölcsője testnek
csillagok pora
föld létezésnek sejtje
minden és semmi
szél kerget sirályt
szelet sirály kergeti
borult ég alatt
borostyánba tép
s, zörög a bádogtető
fa kardok tánca
mint madár rebben
levél, ereszcsatornán
ritmust ver a szél
nincs zúzmara sem
égen kergetőző fény-
árny és vadludak
dércsipke fátyol
köd derengő arany lég
lassú ébredés
fák ága karmol
rajzol mintát homályba
bágyadt láng színez
magleső madár
röppenve ágról ágra
várja az új fényt
fakó esőben
lila vadszőlő bogyót
rigó szemezget
fekete s barna
lombok rőtjén rebbenő
didergő madár
macska vagy madár
fekete árnyat rejtő
a kert zegzuga
surrog és zörög
talp alatt levél és ág
hajba kap a szél
tükörben nézett
befelé nyíló világú
rövidülő nap
jól mit elme lát
objektív nem rögzíti
szavak sem néha
kint zizegő tér
bent óra metronómja
méri életem
fényben bújó kert
sárguló levél között
rebbenő madár
hétfő délután, mikor jöttem haza a szanatóriumból, egy hullócsillag repült át arrafelé az égen
arra gondoltam, hogy most már minden jobb lesz
kedden Édesapa már csak csendben pihent, az éjjeli szekrényén az újszövetség
néha megcirógatta a kezem
megöleltem és azt mondtam, hogy szeretlek, menj, ha úgy érzed az a jobb
szerdán nem gondoltam, hogy bemegyek hozzá, hisz' Judit úgy is megy, nekem meg villanyszerelőt kellett hívni, mert kigyulladt két helyen is a falban a kábel
délután 3 után jött a telefon, hogy Édesapa elment
nem mentem be a terembe - Ő már nincs ott
csak álltam a folyosón, a homlokomat az ablaküveghez nyomva
a lassan kúszó sötétedő kavicssétányt bámulva
hirtelen suhanással a házsongrádi temetőben voltam a nagyszüleim sírjánál
Édesapa megérkezett
napfényben reggel
smaragd ragyogáscsepp
rezeg levélen
harmatos fűtől
vizes macska napozik
cirógató lég
képek, szobrok, gondolatok
mozdulatok, társak ...
belső tereit egyenként járva
ajtót, ablakot becsukva
a villanyt lekapcsolva
végleg
elment
itt hagyva mindent és mindenkit
Egyszer volt, hol nem volt, két ember: Erre-még-nem Éltem és Vele-még-nem Éltem.
Na, ez a két ember találkozott, megszerette egymást, és azóta is kergetőznek.
Hogy számomra mi ebből a tanulság ... talán az elfogadás?
Nem tudom.
Valamiért fontosak nekem.
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
milyen furcsa a megérzés ...
az "örök költöző" barátnőm másfél hét leforgása alatt örökre elköltözött
paplanos felhők
fa bokor ága között
bujkáló zöld fény
szél és madárfütty
borostyáninda hintáz
tavasztündér int
éjjel még fázik
reggelig ködtakarva
napot álmodik
fúj a szél, dúdol
ritmust ver hozzá szakadt
bádogtetővel
csámpás ritmusa
szétcseszi az éjszaka
álmodó csendjét
katángnak lánya
korán nyílik, napba néz
aztán már kóró
visszahúzódva
magot, fiat nevelő
gyökérben őrző
a bokrok fölött
tovasuhanó biciklin
ül derűs arccal
ide int, megy, intéz ...
zöld ballonja, mosolya
Bánhida fölött
ballagok utána
az időtlenség felé
barátok várnak
hírek érzések
ármányos adok-kapok
embervilága
rügyező bokrok
napos kövön macska ül
békebuborék
nincs többé együtt
családod vendégeként
bárhol is élhetsz
szülőtlenül és
újra szülve magadat
az otthon te vagy
harcos túlélés
adok-kapok kín gyönyör
játék az élet
a hála szőtte
háló soha nem ereszt
lánc és vetülék
szélrázta száraz
levél ághoz ragadva
remény
ameddig
nyelénél csendben
kéreg alatt várva él
alszik
rügy bogár
úton a fénybe
emlékszem
beavató fényre,
lebegésre, zuhanásra,
sötétre
testre, vérre
vízre, tűzre, ölésre
halálra
ölelő születésre
most ember
vagyok úton
a fénybe
ismét dobozba
zárt angyalok csillagok
múlt karácsonyok
vízkereszt (vagy amit akartok)
naponta újból
világod
helyed
kis morzsája egésznek
benned a minden
múló évekkel
ülepedő percekkel
súlyos vemhes test
magammal terhes
lélekszülő születés
vajúdó létben
bokorba bújva
fekete
csomók ülnek
macska és rigó
mint
komisz kölyök
lányhajat tépve, fészket
borít, madár sír
cselló
és bőgő
zúg mezőkapu csöve
bárányszösz repül
nyaram
szurokba szúrt jel
forró nyoma a napnak
fecskecikkanás
bodza
lonc fenyő
illateső szélben nap
rovarfelhő száll
rengeteg
zöldben
varjak csókák fekete
barmok szerteszét
esős
mezőn
bús barmok
fejüket összedugva
nyílzápor eső
babaszobának
bíbor
függönye mögött
megpihen a nyár
dünnyögő
nap
szél eső köd
napos
szél szeles eső
ködös esős nap
üvegen
zizzen
ablaknyi szűk világban
bogárkarantén
