tavasz

napos fényjáték
nap fény tükör szivárvány
reggeli derű

fénycsíkban hívó
kicsalogatón a zárt
szobavilágból

töprengő

a sok gondolat
szétszalad mint a bolha
a macskadögből

vagy mi lesz vele
amikor a gazdatestből
kiszakad elszáll

utolsó sóhaj
ölelő minden semmi
utolsó kérdés

vagy más

szürke

álmos ablakok
időtlen rétegein
átsejlő a múlt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

álmodó jelen
ablakrétegein át
szürkülő a múlt

farsangidő

kert ködjét tépi
vadmacskaként játszó szél
levél-egér fut

borostyán rezeg
ringó madáretető
szerteszór magot

surrogó hangok
veréb és cinke rebben
bújik bokorba

idő foglya

kinnfeledett nyár
vackolódón avarban
mosdatja eső
ősznap szárítja
télpaplanba takarva
álmodik tavaszt

már öregember
ébredése nem tavasz
az idő fogja

fogva tart és elereszt

megint elmúlt

ködszürke fényben
üres etetőt rázó
éhesmadár szél

bokrok alatt egy
ottfelejtett kék labda
múlt nyarat sirat

60 év után

egymáson kövek
rakódnak napok évek
örök létező

villogó képek –
az arc-hang-mozdulatsor
elme és való
pillanat miben
múlt-jelen találkozik
feloldozó nap