Gyertyafény, szorongás, Édesanya
kisírt szeme.
Várjuk Édesapát, kit már napok óta
nem látunk, s mi gyerekek nem is hallottunk felőle ... bár rémlik,
mintha az egyik éjszaka, mikor kimentem a vécére, a konyha csukott
ajtaja mögött anyám-apám izgatott suttogását halottam volna.
Édesanya időnként kiles a függöny
mögül Tata felé, figyeli az utat. Várjuk apánkat, hogy jöjjön
a teherautóval, mert megyünk. Megyünk, ki.
…
Hajnalig várunk, ott alszunk a csupasz
sodronyon.
Reggel Anyám visszacsomagol …
A vasút felől katonai vonatok robogó,
hosszú sorát halljuk, vonulnak az oroszok a tatai laktanyába.
...
Aztán apám napok múltán
hazavetődik, meggyötörve, fáradtan.
Évekig még minden szombaton, a hét
utolsó munkanapja után éjszaka hozzák haza, véres sebekkel,
részegen, az utca végén kilökve az autóból.
Ötéves voltam.
